Az éj sötétjének színébe borult Addigi szenvedélyes fénylõ lelkem Otthonom nélkül a világ egy torzult Kietlen képével álltam szenben Nem maradt senki, aki értem jönne Nem maradt semmi énnekem Eltûnt minden, amit szerettem Elvették tõlem az életem
Sírni akartam, mert úgy éreztem Homályosan csillog a két szemem Messzire szálló égboltra néztem A csillagok miért fordultak ellenem Mert ugyanezt láttam egy másik helyrõl Úgyanígy tekintettek énfelém Mégis az érzés egy ördögi módon A szívembe hasít mint a rettegés
Vágy, haragom nélüli Vágy, de fájdalmasan...
Vágy, haragom nélüli Vágy, de fájdalmasan
Irgalmatlan feledések árán Eljutottam egy másik világba Az egyedüllét uralta szívem Mint soha nem múló, könyörtelen álom! Álom!